Egy panzióban a legkülönfélébb emberek fordulnak meg

Sok emberről hallani, akiknek az alkoholizmus tönkretette az életüket, akik elhagyták a családjukat, vagy a családjuk fordult el idővel tőlük. Vannak, akik változtatni szeretnének, de nem tudnak, vannak, akik tudnak változtatni, és vannak, akik változtatni akarnak, és egy kis segítséggel változtatni is tudnak az életükön.

Az alkoholizmus mondhatni, hogy egy népbetegség, Magyarországon rengeteg az alkoholista, rengeteg ember van, akinek segítségre lenne szüksége. Sok olyan történetet hallani, hogy milyen katasztrófák történnek alkoholisták körül, de arról már kevesebbet hallani, hogy rengetegen meggyógyulnak.

Nagyon sokféle ember fordul meg a panzióban napról napra. A legkülönfélébb emberekkel sodor össze minket a sors. Vannak kimagasló tehetségek, a munkájukban jeleskedő emberek, olyan emberek, akik csak pihenésre vágynak, akik teljesen átlagosnak tartják magukat. Persze ez egy panzió, nem pszichiátria, nem beszélgetek mindenkivel, nem kérdezek ki mindenkit a múltjukról, de néha vannak olyan kedves, beszédes emberek, akik szívesen megosztják velem az élettörténetüket, én pedig szívesen meghallgatom őket.

Nemrég volt egy nagyon kedves család nálunk, anyuka, apuka és két 20 év körüli gyermek. Nagyon összetartó és boldog családnak tűntek, de kiderült, hogy nem volt ez mindig így. Az apuka ugyanis, Károly, elveszítette a munkáját pár éve, akkor sajnos elég rossz körülmények között éltek, és Károly nem talált kiutat a munkanélküliségből és az alkoholizmusba menekült. Sajnos ez nem egyedi eset, nagyon sokan nem tudják feldolgozni a munkájuk elvesztését, sokan nem tudnak túljutni azon, hogy nem veszik fel őket dolgozni, mert nem elég kéozettek, vagy túl idősek, vagy nem elég szimpatikusak.

Sajnos nagyon sokan keresik ilyenkor az alkoholt, sokan menekülnek az alkoholizmusba, hogy elfelejtsék a bánatukat. Sajnos az alkoholizmus nem csak azért veszélyes, mert köztudott, hogy az alkohol pusztítja az agysejteket. Sokaknak komoly májproblémái is kialakulnak a túlzott alkoholfogyasztás következtében.

Az alkohol hatással van a józan ítélőképességre, sokakat agresszívvá tesz és sajnos függőséget okoz. Az alkoholizmus sok családot szétszakít, a családtagok nem tudnak mit kezdeni a megváltozott helyzettel, a szerettük megváltozott viselkedésével.

Szerencsére, mióta beszéltem Károllyal, már tudom, ezek az emberek nincsenek egyedül. Károly és a családja is belátták, hogy nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, nem tudnak segíteni Károlyon, ezért professzionális segítséget kértek.

Én eddig azt hittem, hogy csak a filmekben léteznek az elvonók. Sok filmben felbukkant ugyanis a klasszikus elvonó, a csoportterápiák, az önsegítő csoportok. De Magyarországon is vannak ilyen csoportok, vannak olyan szakemberek, akik az alkoholistáknak segítenek a gyógyulásban, akik arra tették fel az életüket, hogy segítsenek, hogy ezek a történetek ne tragédiával végződjenek.

Károly is a Felépülök, családi felépülési központ egyik vendége volt. egy 28 napos programban vett részt, aminek a végén már Ő is leszokott az alkoholról. Azt mondta, hogy nem volt könnyű, de a szakemberek munkájának köszönhetően sikerült leszoknia, nem ivott alkoholt már 2 éve és büszke erre az új életre.

Ennek a programnak köszönhetően leszokott, már nem iszik. Talált egy munkát, és most, 2 évvel később a családja körében nyaral a mi panziónkban. Ő nem szégyelli, hogy alkoholista volt, hanem ugyanúgy segít azokon, akik olyan kilátástalan helyzetben vannak, mint Ő volt régen. Igaz, Ő nem szakember, de annyit meg tud tenni, hogy elmondja a felépülésének a történetét másoknak is, hogy Ők is változni akarjanak.

A felépülök programban kiscsoportos környezetben lehet gyógyulni. Folyamatosan programokat szerveznek, kirándulnak, és megtanulják, hogy hogyan kezeljék a kudarcot, hogyan ne essenek vissza.

Itt nem csak alkohol, hanem drog és egyéb szerek függőinek is segítenek. A szakemberek közül sokan korábban szintén alkohol vagy esetleg drogfüggők voltak, náluk hatékonyabban senki nem tudja, hogyan kell letenni a szereket, hogyan kell megszabadulni a függőségektől. Valós, tapasztalaton alapuló tanácsokkal segítenek a korábbi függőknek abban, hogy megtalálják önmagukat és újra normális, káros szenvedélyektől mentes életet élhessenek.

Sokan elítélik az alkoholfüggőket, de én úgy gondolom, hogy Károly bátor, amiért nem söpörte a szőnyeg alá a problémáit, nem tagadja le az életének ezt a szakaszát. Jó volt hallgatni, hogy vannak, akiknek sikerül kilábalni ebből a nehéz helyzetből, hogy vannak, akiknek segít a Felépülők – Családi felépülési központ, és vannak olyan emberek, akiknek tényleg a jó irányba változik az életük.

Az ilyen történetek szerintem nagyon motiválók és szerintem jó lenne, ha nem csak mindig az alkoholizmus áldozatairól lenne szó a sajtóban, hanem ezeket a történeteket is megosztanák, ha azokról is szó lenne, akik legyőzték az alkoholizmust, mert Károly példája sok hasonló helyzetben élőre nagyon inspirálóan hathatna.

A felépülők “vendégei” nem szoktak visszaesni, tényleg hatékonyan segítenek nekik megszabadulni a függőségeiktől, ráadásul egy nyugtató, zöld környezetben, ahol mindenki jól érezné magát.

Sok embernek van szüksége segítségre, én is figyelem a környezetemet, hogyha bárkinek ilyen jellegű problémája lennem segíteni tudjak rajta. Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a közvetlen közelemben, a közeli családomban és baráti körömben senki sem alkoholista, de ha lenne, tudom, hova fordulhatnék segítségért.

A Felépülőknél mindenkinek segítenek, aki szeretné. Lehet konzultációs időpontokat kérni, van állapotfelmérés, ahol megállapítják, hogy az alkoholizmus milyen szakaszában van az egyén és személyre szabottan segíteni tudnak neki abban, hogy tényleg változtatni tudjon.

Persze nem az a legelső megoldás, hogy elvonóra küldik és végigcsinálják vele ezt a 28 napos programot. Vannak ugyanis olyan konzultációs lehetőségek, ahová családdal együtt mehet a beteg, itt is adnak tanácsokat, hogy hogyan lehetne a leszokást megoldani otthon, szeretteink segítségével.

Károlyról meg nem mondtam volna, hogy alkoholista, hogyha a vacsora felszolgálásakor, mikor megkérdeztem, hogy kér-e egy pohár bort az étel mellé, el nem mondja nekem, hogy tulajdonképpen Ő nem kér, mert már leszokott, és nem szeretne többé inni. Akkor elmondta nekem a történetét, hogy hogyan gyógyult meg az alkoholizmusból. Jó ilyenekről is hallani.

Sokat töprengek az utcán, hogy vajon azokból, akik velem szembe jönnek, hány embernek van szüksége segítségre, hogy hányan szenvedhetnek hasonló függőségektől, mint régen Károly. Biztosan sokan vannak.

A panzióban rengeteg ember fordul meg, és ha látom, hogy valakinek komolyan segítségre van szüksége, akkor én is ajánlom nekik, hogy menjenek és látogassák meg a Felépülők csoportját, ahol profi segítséget kaphatnak, és segítenek nekik leszokni, segítenek abban, hogy a leszokás ne csak egy-két hétig tartson, hanem tartós legyen.

Sokszor elég egy szilárd elhatározás a leszokáshoz, de sajnos ennél is több esetben ez nem elég, hanem szükség van a profi segítségre, amit a Felépülőknél meg is lehet kapni. Itt nem csak addig figyelnek az emberre, amíg vége a 28 napnak, hanem az utógondozásra is figyelnek és rendszeresen tartják a kapcsolatot a szakemberek az itt felépültekkel, valamint a felépültek is egy csoportot alkotnak, ahol mindenki szívesen segít a másiknak.