Egy kis wellness, meg egy kis online vásárlás

Régóta vártuk a párommal, hogy egy kicsit kettesben kikapcsolódhassunk. Szerencsére nem olyan régen a szüleim megleptek minket egy wellness hétvégével, amire két hete sor is került. Egy nagyon szép, modern szállodában volt a szállásunk, félpanziós ellátással. Az őszies idő miatt, kevesebbet kirándultunk, mint terveztük. Így sokszor a szállodában ütöttük el az időt. Én pl. vásárlással. Amíg a párom masszázson volt, addig beszereztem a legújabb abroncsokat a motorjára, a https://motortire.hu webáruházból. Korábban már rendeltem tőlük gumikat, hiszen elég jó motorgumi akció szokott lenni náluk. 


A kínálatukban több nagyobb márka is szerepel, sokszor az alapján keresek, de van, hogy a szűrők segítségével konkrétabb keresést indítok el. Ott nemcsak a márkát, hanem a méreteket is meg tudom adni, illetve az, hogy milyen kategóriában keressen. Ha pedig igazán jó ajánlatok közül válogatnék, akkor a páros motorgumi akciókat szoktam megnézni. Erre egy külön részt szentelnek a weboldalukon, és a kategórián belül még lehet válogatni bátran. Nemcsak városi, hanem sport, sport túra, cross, robogó, enduro, supermoto és chopper motorgumik közül is válogathatunk. Ráadásul a minőség miatt sem kell aggódni, ugyanis 12 hónap garanciát vállalnak az általuk eladott abroncsokra. Ha pedig még náluk is szereltetjük fel őket, akkor az elvégzett munkára is adnak 6 hónap garanciát. Ennek a feltételeiről, illetve arról, hogy mikor nem érvényesíthető a garancia, bővebben tájékozódhattok az oldalukon. Nekem eddig erre nem volt szükség, remélhetőleg ennél az utolsó rendelésnél sem lesz ilyen problémám, és én is és a párom is elégedettek leszünk.