Én és a párom vendéglátással foglalkozunk már hosszú évek óta, pontosabban egy éttermet üzemeltetünk. Aki ismeri a vendéglátást úgy igazán, az pontosan tudja, hogy mennyire fárasztó tud lenni – még akkor is, ha nagyon szeretjük ezt csinálni -, és hogy mennyi időt képes elvenni. Pontosan ezekért kitaláltuk öt évvel ezelőtt, hogy egy évben kétszer szigorúan elmegyünk egy-egy wellness hétvégére.
Ezeken a hétvégéken igyekszünk minél többet pihenni, kikapcsolódni, de természetesen sosem marad el a tervezgetés sem, mert imádjuk azt, amit csinálunk. A második otthonunknak tekintjük az éttermünket, ezért folyamatosan a lehető legjobbat szeretnénk kihozni belőle. Nemrég a porcelán tányérok cseréjét tervezgettük, csak sokáig kérdéses volt, hogy mi lenne a megfelelő beszerzési hely. Azt hozzá kell tennem, hogy gyakran frissítjük a készleteinket, szeretjük a változatosságot.
A legutolsó ilyen wellness hétvégénken a szálláson voltunk, és elkezdtünk keresgélni az interneten porcelán tányérok után. Így jutottunk el arra Hunnia Kristály weboldalra, ahol csodálatos kínálattal találkoztunk. Találkoztam már egy pár porcelán tányérral, de ilyen szépekkel, mint ezen a honlapon, még talán sohasem. Tudniillik rólunk, hogy szeretjük a különlegesebb, színesebb dolgokat, ezért nem is volt kérdés, hogy nem fehéret fogunk nézni. Szebbnél szebb tányérokat árul a Hunnia Kft. webáruháza, és ha ez még nem lenne elég, 5 év pótlási garanciát biztosítanak. Megtalálható az oldalon a porcelán tányérok elkészülési folyamatának leírása, a massza összetételéről is pontos információkat kapunk. Nagyon nehezen, de dűlőre jutottunk annak vonatkozásában, hogy melyik színű tányér tetszik nekünk a leginkább, ez a türkiz lett. A leírásban szerepel, hogy a magas hőmérsékletű égésnek köszönhetően a szerkezetük nagyon tömör, és ez a csorbulás ellen nyújt védelmet, ami egy vendéglátó egységben elengedhetetlen. A felső üvegrétegük vastagabb, így a karcolódásoknak is ellenállnak. Ezek pontosan azok a tulajdonságok, amiket mi keresünk a porcelán tányéroknál. Rendelhető desszerttányér, levescsésze, lapostányér, pasta tányér, és svájci tányér is. Mindegyik esetben fel vannak tüntetve a méretek, képeket láthatunk róluk, láthatjuk továbbá, hogy rendelhető-e az általunk kiválasztott tányér. Az árak nagyon barátiak, szóval elég nehéz ellenállni. Plusz pontot adtunk egymás között a weboldalnak azért, mert abban az esetben, ha rámegyünk egy tányérra, a kosárba helyezés előtt felkínál lehetőségként kiegészítő termékeket, szintén képekkel bemutatva, kedvező árakon. Ezt nevezzük mi úgy, hogy két legyet egy csapásra! További bizalomra adnak okot a vásárlói vélemények, amit mindig megnézünk egy internetes vásárlás előtt. Ilyen szép választék mellett az sem kizárt, hogy választunk egy másik színt is a türkiz mellé, talán úgy már egyszerűbb lesz a helyzetünk. A webáruház egyébként rendelkezik bónuszrendszerrel, ami azt jelenti, hogy a regisztrált vevők számára szeretnék díjazni a hűséget, azzal, hogy minden vásárlás után bónuszpontot adnak, konkrétan 1 pont 1 Ft-ot jelent, és ezt le lehet vásárolni az áruházban bármelyik termékre. Nálunk ez is nagyon megnyerő dolog!
Ha eldöntöttük, hogy melyik legyen a másik szett, akkor le is adom az első rendelésemet a Hunnia webáruház felé. Annyira örülünk neki, hogy volt időnk keresgélni, és ez lett a szálláson történt böngészés eredménye, hogy rátaláltunk erre a honlapra!…